<$BlogRSDUrl$>
Google

szombat, január 14, 2006

na hát erről filmet kéne forgatni amit álmodtam. az elején volt szokásos menekülés ismeretlenek elől, aztán valami furcsa társaságba keveredtem. mindenhonnan áradt a rejtett fülledt erotika. (azt hiszem a Róma "ártott meg".) egy párnak nem sikerült gyereket összehozniuk, ezért hosszas megbeszélés után egy ismerősüket kérték fel, hogy segítsen be. aztán a társaság létszáma csökkent, és elmentünk (menekültünk?) máshova. végig nagy luxuslakásokon keresztül mentünk, majd eljutottunk egy bérházba. ennek az alsó szintje lett átalakítva valami palotaszerű házra. a hátsó része bérház volt, az eleje (a bérház felől nézve a hátulja) meg egy hatalmas bejáratú ház volt, mintha Buckingham palace lenne vagy nem is tudom. kiderült, hogy egy nagyon jó alakú, jól kinéző lányé ez az egész, meg az összes lakás. nekem valami kapcsolatom volt vele(, ami utána rosszabb lett a viszonyunk?). volt ott több ember is, így egy visszafogott vibrálás maradt meg köztünk. igen is meg nem is. érdekes, izgalmas volt. próbáltam rájönni, hogy hogyan kötődök hozzá, ő meg énhozzám, de nagyon az elején felkeltem. jó lett volna mgé tovább álmodni.

This page is powered by Blogger. Isn't yours?

Google
 
Web rocko-.blogspot.com